Halloween Party- 11. és 12. emelet!

Sziasztok!

Ma már feljuthatunk egészen a 12. emeletig, de előtte át kell egyelőre jutnunk a 11-en.

Itt a Szfinx (?) kérdéseire kell válaszolnunk, persze nem arra a kérdésre, amit már az irodalmi művekből megismertünk. 🙂 Az 1. kérdés: Ha kimész és látod egy barátod. így áll a szád.
Válaszolni úgy tudunk, hogy a falon található 4 hangulatjel közül valamelyik lesz rá a megoldás. Úgy válaszolhatsz, hogy az adott hangulatjelet kiírod:

Tehát: az elsőre a válasz a mosolygó smiley, a másodikra a szomorú smiley, a harmadikra a kacsintós, az utolsóra pedig az undorodó. Ekkor elvehetjük a szellemfogó gép következő, azaz utolsó alkatrészét, egy gombot:
Indulás a 12. emeletre! Be is indíthatjuk a masinát! 😀
Rá kell állnunk az imént megszerzett gombra ahhoz, hogy felszívjuk a szellem puffle-k tömegét.
Összegyűjtjük a szellemeket majd…jön a csavar a dologban! EZ EGY CSAPDA! A hotel alkalmazottja végig ellenünk dolgozott, amellett, hogy valójában egy szellem segített nekünk!
Valahogy ki kellene szöknünk. Most felhasználhatjuk azt, amit régen az EPF kiképzésen tanultunk. Dobjuk meg hógolyóval az áramot biztosító telepet, majd fussunk a gombhoz. Sajnos a szellem utunkat állja.
Ekkor a feje fölött található gerendákat kell megdobni hógolyóval, hogy azok ráessenek a fejére:
Ameddig pedig nincs magánál átmehetünk a gerendákon és ráállhatunk a gombra, hogy kiszabadítsuk a sok szellem puffle-t, valamint Gariwald-ot.

A tagok pedig adoptálhatnak egy szellem puffle-t! (ajánlom figyelmetekbe a ma 19 órakor kezdődő Giveawayt)
Kész is, végeztünk a Halloween Party sztorijával. Nektek hogy tetszett? Szerintem eddig ez volt az egyik legjobb Halloween Party!  Ettől kezdve már csak cuccokat kapunk a parti hátralevő napjaiban, úgyhogy ne felejtsétek el felvenni őket. 🙂

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin

Halloween Party ’14 & 9. Anniversary Party

Sziasztok!

Elkezdődött! Először is mindenek előtt október 23. alkalmából kellemes ünnepet és jó pihenést kívánunk!
Kezdjünk a Halloween Party-val: Amikor belépünk, Gary tájékoztat minket arról, hogy Gariwald elveszett a Puffle Hotelben, a dolgunk pedig az, hogy megkeressük:

Ennél a zöld, szellem (vagy zombi) puffle ikonnál megnézhetjük, hogy haladunk. Az event lényege egyébként az, hogy bizonyos időközönként teljesíthetünk feladatokat a különböző emeleteken, amelyek szintén egy adott nap nyílnak meg. Első feladatunk a lift megjavítása. (ajánlom figyelmetekbe a jobb oldalt bekeretezett két ingyenes cuccot)
A feladat elsőre nehéznek tűnik, de nagyon egyszerű: kapcsolókat kell felkapcsolnunk, hogy ellássuk árammal a liftet. Ezt a következő sorrendben kell: 1. felkapcsolod az első kart 2. felkapcsolod a második kart 3. felkapcsolod a harmadik kart.
Következő feladatunk a 4. emeleten található:
Itt az a feladat, hogy hógolyók segítségével eloltsuk az összes gyertyát a szobában.
Ekkor megnyílik a kandalló és átvehetjük a szellemgyűjtő gép első alkatrészét.
Egyébként a különböző zajokról, dolgokról a hotel egyik alkalmazottja beszél nekünk, amolyan idegenvezető szerepét tölti be. 😛
Mára ennyi volt a parti, legközelebb október 24-én folytathatjuk kalandjainkat.
A 12. emeleten pedig az esemény végére elkészül a szellemgyűjtő gép, és beszívhatjuk vele az egész hotelben jelenlévő szellem puffle sereget:

Érdekességek:

  • a sziget térképe a parti idejére megváltozott (este lett), de ezúttal nincs vihar. Ám ha a jéghegyről (Iceberg) nézzük a szigetet, úgy látszik, mintha felettünk lenne egy viharfelhő. Ez valószínűleg azért van, mert a sziget a korábbi partikon is így nézett ki, ekkor pedig mindig vihar volt.
  • a világítótoronyban megtekinthetjük a Night of the Living Sledge c. filmet:

A 9. évforduló/születésnapi parti ismételten a kávézóban (Coffe Shop) érhető el, a partisapka lila-piros színű.
Ugyanígy elérhető lett a 2013-2014-es évkönyv. Ez a partisapka mellett található meg.
A három új, Halloween témájú hangulatjel:

Szerintetek milyenek a partik? Szerintem semmi extra, a szobák jelentős része korábbi partikról lett visszahozva, de azért a Puffle Hotelre még kíváncsi vagyok. 🙂

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin