Hírpótlások!

Sziasztok!

Ezen a héten kicsit kevesebb időm volt új hírekkel szolgálni, de ami késik, nem múlik! 😛

Mára az Operation: Puffle partin összegyűjthettük az összes színű pufflet, ha ez megvan Gary-től kapunk egy üzenetet:

El kell mennünk Herbert rejtekhelyére! 😮 Ehhez a “To Herbert’s lair!” gombra kell kattintanunk!

Ekkor eljutunk a vízeséshez, ahol kinyílik egy titkos ajtó!

Bent Herbert éppen passziánszozik… majd elzárja előlünk a kijáratot!

Utána elmondja, hogy innen soha nem jutunk ki és hogy ő mekkora zseni! Klutzy is elmondja mondanivalóját, ühümm..

Utána egymás között beszélgetnek, nekünk pedig be kell mennünk az akkor kinyíló szellőzőbe!

Át kell jutnunk a másik oldalra, majd miután kiértünk erre a számítógépre kell kattintani:

Itt a Puffle-k színe van megadva, nekünk pedig a kártyákat kell a jó helyre feltenni.

Majd rákattintunk a gombra és…a megszökött puffle-k tömege elűzi Herbertet! 😛

Készen is lennénk a küldetéssel, megkapjuk a Director dicséretét és az ígért 5000 coint, meg egy kitüntetést!

A kitüntetés pedig nem más, mint egy szobor az iglunkba!

Az újságból pedig kiderült, hogy a Coins For Change ’13 és a Karácsonyi parti december 19-én kezdődik!

 

Megjelent a WaddleOn! második évadjának harmadik epizódja, ismételten Operation:Puffle témával!

A MyPenguin-re is érkezik majd a közeljövőben egy frissítés, melyben fokozatosan hozzáadják a telefonos játékhoz a szobákat! Most már csak Androidra kéne kiadni!

File:ClubPenguinAppVersion1.3Icons.PNG

Új pin jelent meg, a Dance Lounge-ban található meg (diszkó emelete)!

Megjelent a New Horizons új része, amelyben sok szó esik arról, hogy valószínűleg hamarosan új puffle-ket is megszerezhetünk!

Polo Field pedig ezzel együtt Twitteren bejelentette, hogy a januári parti ismételten a Prehistoric parti!

Ennyi lenne mára, holnap még jövök egy Adventi sorsolással és egy Nosztalgia a CP-n bejegyzéssel addig is..

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin

Nagy Puffle frissítés és egyebek

Sziasztok!

Itt az idő megszerezni az új arany puffle-t! A bánya jelentősen megváltozott, mind kívülről, mind belülről:

A régi Cave Mine-t most már a jobb alsó sarokban lehet elérni, középre bekerült a bánya új bejárata.

A puffle shopban pedig található egy új Gold O Berry állomás, ahol a memberek elkezdhetik a Golden Puffle Quest-et!

Hogyha rákattintunk a masinára, több dolgot láhatunk:

Beválthatnak a tagok 10 coint egy Gold O Berry-re szerintem ezzel lehet megetetni a puffle-ket.

Az arany puffle-t pedig úgy lehet megszerezni, hogy (a tagok) elvisszük sétáltatni valamelyik kisállatunkat, ő pedig néha véletlenszerűen talál 1-1 aranydarabot. 15 darabot kell összegyűjteni, hogyha ez megvan akkor el lehet vinni a bányába, hogy “elkészüljön” az új kisállatunk.

A szigetről eltűntek egyes pufflek!!!

Valószínűleg Herbert a tettes…

Debütált a 2013. novemberi lakberendezési katalógus is!

Új rejtett cuccok egyáltalán nincsenek!

Egy kis betekintés jelent meg a CP főoldalán az Operation Puffle-ről:

Szóval az a tárgy amit a clubherbert.com-on láthattunk egy hipnotizáló sisak, amivel Herbert ellünk fordítja a puffle-kat!

Megjelent az új Waddle On Opearation Puffle c. epizódja, aminek csak a neve Operation Puffle, a videóban konkrétan semmi újat nem lehet megfigyelni.

http://www.youtube.com/watch?v=M6pXpf5Cwrk

Illetve új pin érhető el a Világítótoronyban /Lighthouse-ban!

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin

Nagy csütörtöki frissítések…OP:Puffle a láthatáron!

Sziasztok!

November első nagy frissítése ma látott napvilágot, nézzük mi változott:

Már a Club Penguin kezdőlapján az üdvözlőkép is új, arany puffle-val kapcsolatos:

November 14-től ezek szerint a memberek megszerezhetik az arany puffle-t. Egy videó is megjelent az új puffle-val kapcsolatban:

A videóból kiderült, hogy az arany puffle arany tárgyakat áshat ki.

Az újságban írnak arról, hogy beomlott a bányában található barlang, és hogy itt lehet majd megszerezni az új kisállatot.

Amúgy valóban beomlott a barlang mind a két bejárata:

Megjelent az új ruhakatalógus is:

Rejtett cuccok:

Operation Puffle-ről is kaptunk néhány frissítést:

Az újságban írják, hogy Herbert szobrát eltávolították a bánya mellől, hogyha rákattintunk a képen a szobor orrára, bejön egy titkos üzenet:

A Boiler Room-ban pedig Herbert lábnyomai láthatóak:

Szétszerelte a sziget fűtőberendezését, szerintem most is az lesz a célja, hogy lefagyasszon bennünket.

Végül pedig frissült a clubherbert.com, most a füst helyett Herbert egyik új kütyüjét láthatjuk:

Kíváncsi vagyok, mi is ez… 😀

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin

 

 

Új ruhakatalógus, iskola & be/kijelentkezőképek és pin

Sziasztok!

Megjelent az új ruhakatalógus, ami ezennel nem tartalmaz rejtett cuccot, viszont nyári ruhákkal annál inkább bővelkedik! :)

Múltkor egy cikk arról szólt, hogy egy új szoba, méghozzá egy iskola épül a bánya mellé a Szörny Egyetem parti végeztével. Ez az újítás jelentősen megváltoztatta a bánya körüli dolgokat. Először is: a térképen már a bánya mellett az iskola is látható:

Mint várható volt, eltűnt az újrahasznosító központ, de szerintem így is jól néz ki ez a szoba:

A képen pedig látszik, hogy végre valahára térkép segítsége nélkül is feljuthatunk a Dojo-ba! Az iskola belülről így néz ki:

Érdekesség: Ha az étkezőben vagyunk, hógolyó helyett pizzát dobálunk!

A bal oldali ajtón kiérve pedig a stadionba juthatunk el:

Az új újság pedig arról ír, hogy mától kezdve ritkaságokat is kiáshatunk a pénz mellett a puffle ásással! Emellett visszatért a Stage-ba egy régi vikinges előadás, de semmi újdonság nincs, úgyhogy nem ragozom tovább.

Viszont ami érdekesebb, és manapság minden cikk erről szól, az a Star Wars parti! Bizony, új be/ki jelentkezőképet csodálhatunk meg! :)

A képből arra lehet következtetni, hogy jó néhány hírességgel találkozhatunk ezen az eseményen: Herbert-tel több, mint valószínű, Sensei-el aki Obi Wan Kenobi-ként fog küzdeni, és Cadance-val, aki Leia hercegnő ruháit öltötte fel.

A Dock-on már készülnek az Ezeréves Sólyom fogadására, és néhány szoba tetején már látszik a Halálcsillag és néhány űrhajó:

Az előkészületek:

Végül pedig: új pin található a Night Club-ban:

Köszi, hogy minket választottál!

Myklubpingvin

Csütörtöki újdonságok!

Sziasztok!

Ismételten nagyon sok új dolog van, úgyhogy ezt ne is ragozzuk tovább, térjünk a lényegre! :)

Clubherbert.com ismételten frissült, ezúttal egy részletesebb képpel, amiről már tájékoztatott bennünketLevente2318 is.

A Club Penguin főoldalára is kikerült két darab Star Wars partis köszöntőképecske:

Egy lényegében más hír: Új szoba érkezik a szigetre!

Polo Field hivatalosan bejelentette, hogy az MU parti után egy iskola kerül a bánya mellé. Erről régebben kaptunk egy képet, amelyről mindannyian azt hittük, hogy a Szörny Egyetem parti valamely szobája lesz!

Ez pedig több, mint valószínű, hogy az újrahasznosító központ helyére épül. A nyitási időpont pedig július 11, emellett a megnyitás alkalmával majd Rookie-val is találkozhatunk!

Köszi, hogy minket választottál!

Myklubpingvin

Star Wars parti előzetesek #2

Sziasztok!

Most megtörik a jég! Végre vannak újdonságok a Club Penguin háza táján! :) No, de térjünk a lényegre:

Ez az első hivatalos Star Wars Parti trailer! Remélem a parti is lesz ilyen jó, ha már egy ilyen betekintést láthatunk belőle! :) Az előző cikkben, amelyben szintén az SW partival foglalkoztunk, megemlítettem, hogy Herbert szerepel két képen, mint Sith nagyúr. Ez a videó elején már be is igazolódik! :)

Darth Herbert…Hmmm…

Balib3-nak köszönjük az információt!

Köszi, hogy minket választottál!

Myklubpingvin