Nosztalgia a CP-n! – 2005 november

Sziasztok!

Ez a bejegyzéssorozat mostanában kicsit elfelejtődött, de nem tűnt el végleg! 🙂 Ebben a részben megtudhatjuk, mi történt 2005 novemberében, folytatáshoz kattints a tovább gombra!

Ebben a hónapban jelentősen több dolog történt, mint októberben. Először is megindult egy szerver tesztelés parti, amelyen a résztvevő pingvinek ezt a két sapkát szerezhették meg:Black Toque Pink Toque

Ez nem igazán parti volt, csak egy kisebb tesztelés…

Aztán, november 16-án megnyílt a Sport Shop.

Ez egy fantasztikus hely volt a téli sportok kedvelőinek. 🙂 Sajnos 2010 májusában be kellett zárni, később ennek a helyére épült a mai Everyday Phoning Facility épülete. Az első katalógus 2007 szeptemberében jelent meg, előtte ha megnyitottuk a katalógust a rendes ruhakatalógus jelent meg, nem a sport.

Illetve a függöny mögött volt Gary régi szobája, ahova bemenni nem lehetett, viszont később az EPF küldetésekben bepillanthattunk oda is. 🙂

Ezen kívül pedig ekkor fedezték fel a puffle fajt. Sok ötlet született, hogy hogyan is nézzenek ki…voltak azért eléggé ronda modellek!

Puffle 2005-ben

Végül pedig a mára jól ismert kinézetnél maradtak, bár néha kicsit átdolgozták őket. Az első  a kék és a fekete puffle volt, 800 coin-ért adoptálhattuk őket.

Operation Puffle Hozzászólás Game Interface Puffe képes kék  Operation Puffle Hozzászólás Game Interface Puffe Kép Fekete

Ezek történtek 2005 novemberében, remélem tetszett a kis összefoglalónk!
Forrás: http://clubpenguin.wikia.com/

Köszi, hogy minket választottál!
Klub Pingvin

Reklámok

3 thoughts on “Nosztalgia a CP-n! – 2005 november

  1. Szia Lewy!
    Van egy nagyon fontos hírem!A Command Room újra jó állapotban lesz jövő héttől!(ha jól fordítottam Director üzenetét)

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s