Helyzetjelentés!

Sziasztok!

Már elég régen volt bejegyzés, úgyhogy szeretném veletek tudatni azt, hogy még élünk! 😉

Az új IglooPont rendszer február elsejétől üzemel, ma már ki is került az új heti kvíz, küldhetitek is a megadott email címre! 😉 Az első hónap látogatója díjat pedig március elsején adjuk át. Illetve a heti kvíz mostantól nem hétfőn, hanem vasárnap jelenik meg, az IglooPont gyűjtők neve és pontjai nem összevissza lesznek, hanem az lesz a lista első helyén, akinek a legtöbb pontja van. Ezáltal mindig a lista első 3 helyezettjét is fogjuk egy kevéske ponttal jutalmazni, tehát megéri gyűjtögetni! 😉 A “szezon” győztese pedig értelemszerűen az, aki  2014. december 31-én az első helyen áll! 😉

Egy kis CP-s téma:

Februárban Fair(vásár) Party lesz, ami tavaly szeptemberben elmaradt, nem mellesleg a kedvenc partim. Kaptunk egy pár képet:

File:TheFair2014Sneakpeek2.PNGFile:TheFair2014Sneakpeek3.PNG

File:TheFair2014Sneakpeek4.PNG

Márciusban Muppets Most Wanted Takeover lesz, egyenlőre keveset tudunk róla. Áprilisban pedig Puffle Party, elméletileg idén ezalatt lesz húsvéti gyűjtögetés is, meglátjuk! 😉 Ezen kívül pedig valamikor nyáron ismételten  Music Jam lesz, aminek sokan örülünk! 😉

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin

 

Reklámok

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s