Star Wars Parti végigjátszás – 2. rész & új pin

Sziasztok!

Visszatértem a nyaralásból, most pedig belelendülök ennek a cikknek az írásába! :) Augusztus elseje óta lehetőségünk van a Halálcsillag megtisztítására is, ennek végigjátszását szeretném most bemutatni!

Először is rá kell kattintanunk a küldetéstérképünkre, majd azon belül a Death Star bolygóra!

Ekkor ezen a mesterséges “bolygón” találjuk magunkat, Cadence egyből kiosztja a nekünk szánt feladatot:

Szóval a térkép használatával járkálhatunk ezen a területen és fel kell törni néhány védelmi berendezést. A térkép így néz ki:

Először is menjünk a parancsnoki központba (a nyíl mutatja az űrhajó-dokkban) és onnan menjünk át a hídra ezen az ajtón:

Itt meg is találjuk az első számítógépet, ahol hekkerkedni kell.

A játék ugyanaz, mint az Operation Blackout-nál, azaz juttassuk ki a kulcsot a téglák eltolásával. Miután megcsináltuk jutalmat kapunk:

A Next Level Unlocked gombra kattintva  pedig folytathatjuk is küldetésünket. Ekkor már megnyílik a híd, és átmehetünk a következő szobába, ahol a következő computer-t találjuk.

Itt ismét ugyanaz a játék, de kicsit nehezebb. Teljesítésével pedig pénzt, illetve a tagok egy ruhát kaphatnak! Ismét kattintsunk a sárga gombra, és mehetünk fel a lifttel, ahol a szeméttároló fogad minket a következő játékkal.

Ha ezt is megcsináltuk kapunk egy kis jutalmat, és mehetünk tovább a jobb oldali ajtón:

Itt már a nem tagok is kaphatnak cuccot, igaz csak egy pint.

A Ship Plans nevű ajtón pedig, ha bemegyünk megtaláljuk végre valahára az utolsó minijátékot.

Megkapjuk az utolsó cuccot is, azaz egy hátteret, ha a Collect gombra kattintunk.

Kinyílik a SECRET feliratot tartalmazó ajtó, ami nem tudom mit takart, de biztos fontos. :) Cadence pedig figyelmeztet minket, hogy augusztus 8-án mehetünk a Yavin bolygóra, ha folytatni akarjuk kalandjainkat.

A végére pedig: Egy új pin található a Pizza Parlor-ban, méghozzá r2-d2 fejét ábrázolja.

Köszi, hogy minket választottál!

Klub Pingvin

Reklámok

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s